DXF - ITR-ASCII konverzió

A program DXF fájlok ITR-ASCII formátumba konvertálására szolgál. Tudomásom szerint nem érzékeny a DXF verziószámára. Ez igen lényeges szempont, tekintettel arra, hogy az ITR -hez mindmáig nem készült igazán korrekt DXF beolvasó modul, (A Windows alatti használatra készített verzióit alig ismerem, de úgy tudom azok már ebből a szempontból is sokat fejlődtek) és az újabb AutoCAD -ek a legprimitívebb tartalmú állományok R12 DXF -beírásakor is képesek kiakadni. (Mi több, a saját maguk által létrehozott DXF -ek beolvasásakor is!)

A program a DXF -nek csak a konverzió szempontjából jelentőséggel bíró adataival foglalkozik, és be van határolva az általa kezelendő rajzi objektumtípusok köre is, így amíg az ezeket szabványos formában tartalmazó DXF -re uszítjuk elméletileg nem okozhatnak számára problémát a DXF -et előállító alkalmazás egyéb speciális bohóságai.



A program MSDOS alatt futtatható verziója

DXF - ITR-ASCII konverzió (MSDOS)

A program működését parancssori paraméterekkel vezérelhetjük. Ha paraméter megadása nélkül indítjuk el, akkor egy rövid súgót jelenít meg, amelynek első része a fenti képen is látható.

Müködése és használata az értelemszerű eltérésektől eltekintve azonos a WINDOWS -os verziónál leírtakkal.

Letöltés >


A program WINDOWS alatt futtatható verziója

DXF - ITR-ASCII konverzió (WINDOWS)

A program a DXF -fájl ENTITIES szekciójában talált LINE, POLYLINE, LWPOLYLINE, MLINE, SOLID, 3DFACE, ARC, CIRCLE, ELLIPSE, INSERT, LEADER, TEXT, MTEXT típusú rajzelemeket ITR-ASCII formátumra átalakítva elhelyezi az ITR-fájlban. Az ITR által nem támogatott rajzelemeket(MTEXT, LWPOLYLINE, POLYLINE, MLINE, SOLID, 3DFACE, CIRCLE, ELLIPSE, LEADER ) elemi rajzelemekre ( SZÖVEG, VONAL ÍV ) bontja fel.

Az attribútumokat tartalmazó blokkok attribútumait SZÖVEG rajzelemként jeleníti meg, a 24 karakternél hosszabb TEXT, MTEXT, ATTRIB rajzelemeket max. 24 karakter hosszúságú SZÖVEG rajzelemekre tördeli.

A DXF -ben előforduló, az előbbiekben fel nem sorolt rajzelemeket a program nem kezeli. Ha talál ilyen rajzelemet, akkor a DXF-ITR.ERR fájlban erre utaló üzenetet helyez el.

Nem konvertálja a program a név kivételével a rétegek jellemzőit, a DXF -ben definiált vonaltípusokat, szövegstílusokat.

A PRM-fájlban megadott adatokkal befolyásolhatóak a konverzió során a rajzelemek egyes jellemzői. A fájl alapértelmezett neve: DXF-ITR.PRM

Ha az ITR-ASCII fájl bövítménye DAT akkor a vonal, text és jelkulcs elemek mind belekerülnek, ha VON akkor csak a vonalak és pontok, ha TXT csak a feliratok, ha JEL csak a jelkulcsok konverzió­ja történik meg.

Ha a DXF -fájl megadása után a 'Paraméterfájl előállítása' funkciót elindítjuk, a program alapértelmezett értékek felhasználásával előállítja a PRM -fájlt a 'DXF-ITR.PRM' alapértelmezett névvel. Ilyenkor a DXF-fájl LAYER táblájában talált fólianeveket egytől kezdődően ITR rétegekhez rendeli és az ENTITIES szekcióban szereplö felirat és jelkulcs méreteket növekvö sorrendben szintén egytöl számozott ITR felirat/jelkulcs típusoknak felelteti meg a PRM -fájlban. A TEXT, MTEXT, ATTRIB rajzelemekben előforduló 127 -nél nagyobb ASCII kódú karaktereket, valamint a %%nnn, vagy \Unnn formában kódolt speciális karaktereket szintén bejegyzi a PRM -fájlba, hogy megadhassuk milyen karakterekre kell azokat lecserélni a konverzió során. A BLOCKS táblában talált blokkokat ASCII szerkezetű ITR fontfájlokba (DXF-JK-1.ASC, DXF-JK-2.ASC, DXF-JK-3.ASC, DXF-JK-4.ASC) konvertálja, és adataikat bejegyzi a paraméterfájlba.

A fólianevek, felirat/jelkulcs méretek felhasználásával DXF-ITR.DAT néven ITR-ASCII formátumú fájlt hoz létre, amely az ITR rétegnevek, felirat/jelkulcs típusok beállítására használható.

Saját PRM-fájl létrehozásakor is célszerű az előbb leírtak szerint automatikusan létrehozatni azt, és utána módosítani saját igényeink szerint.

A DXF -ben definiált és a 'Paraméterfájl előállítása' funkcióban DXF-JK-n.ASC fájlokba konvertált blokkokat az ITR jelkulcs szerkesztő moduljában olvashatjuk be az ITR által használt (*.FNT) jelkulcsfájlokba. Az így létrehozott jelkulcsfájlokat ugyanitt hozzárendelhetjük az ITR-ASCII formátumú adatokat fogadó ITR állományhoz.

A program maximum 4 ASCII szerkezetű fontfájlt képes létrehozni, így a jelkulccsá konvertálható blokkok száma legfeljebb 1024 db. lehet. Ha egy DXF blokk 255 darabnál több rajzelemet tartalmaz, vagy kiterjedése nagyobb 400 egységnél, egy körbe illesztett kérdőjellel helyettesíti a program az ASCII jelkulcs fájlban.

Nem kezeli a program a blokkba beágyazott blokkokat, TEXT, MTEX rajzelemeket a blokk konverzió során. Ilyen esetekben hibaüzenetet ír a DXF-ITR.ERR -be. A blokkok attribútumait szöveggé konvertálja.
Gyakorta előfordul, hogy a DXF blokként beillesztett teljes rajzállományokat tartalmaz, ezeket a DXF -et előállító programban szét kell robbantani, ha át akarjuk vinni tartalmukat ITR-be.

A jelkulcsszorzó mezőben egy szorzótényezőt adhatunk meg a jelkulcsok konvertálásához. Ennek alapértelmezett értéke 100 az ITR jelkulcsok cm-es léptéke miatt.

A program által létrehozott fájlok mindig abban a könyvtárban keletkeznek, ahol a DXF-fájl található.

A program hibaüzenetei a DXF-ITR.ERR fájlban nézhetök meg.


Papp Ferenc
4220 Hajdúböszörmény, Téglási u. 2
2003. 10. 15.

Letöltés


Fő oldal Bemutatkozás Pocket PC programok AutoCAD-AutoLisp Egyéb programok Online EOV <<>> WGS84 átszámítás Online EOV (EOTR) szelvény kereső OSM térkép megjelenítése Üzenő füzet Fénykép-tár Link-gyüjtemény A honlapról A honlap építésről Honlaptérkép
Papp Ferenc földmérő honlapja Papp Ferenc földmérő honlapja
Egyéb programok - DXF-ITR ASCII konverzió
Valid XHTML 1.0 Transitional Valid CSS