Kedves Tamás!
Azt biztosan meg lehetne oldani, hogy az attribútumaikban fotószámot tartalmazó blokkreferenciák hiperlinkkel is a megfelelő fotófájlra mutassanak. Ahogy időm engedi, utánanézek a dolognak.
Meglepőnek találom az alkalmazott GPS-es eszköz pontosságáról írtakat. Régebben Garmin e-trex GPS-t, mostanában pedig SAMSUNG Galaxy Tab-ot használunk navigációs feladatokra. Tapasztalatom szerint a pozíciók hibája általában 10 méter alatt van.
Tudomásom szerint manapság a 2-3 méteres megbízhatóságú térinformatikai GPS-ek ára 250-300 ezer forint körül jár. A GPS-be (Többmilliós geodéziai pontosságú műszerekbe) épített fotókamerákkal viszont rossz tapasztalataim voltak, a kritikán aluli képminőség miatt. Persze lehet, hogy azóta már van fejlődés ezen a téren is.
Kedves Ferenc!
Köszönöm a gyors és hathatós segítséget, nekem ez majdhogynem meg is oldotta a problémámat. Nem mondom, hogy elsőre ment flottul minden, de fél óra alatt minden programot betanultam. Sajnos annyi nehézség van a gyári beépített hyperlinkhez képest, hogy itt mindig ki kell adni a fotomutat parancsot, de aztán flottul megy minden és gyorsan. A gyári annyiban egyszerűbb, hogy ha egy blokk vagy objektum tartalmaz hyperlinket, ott a kurzor föléhúzva átvátozik kicsi földgömbé, így mutatva, hogy van extra infó és elég egy ctrl lenyomás+bal kattintás és már jön is a linkelt cél.
szeretném ezúton megköszönni önzetlen segtségét, ennélkül nem tudtam volna összehozni a dolgot. Sajnos az már más tészta, hogy a mobiltelefonokba épített gps chip és a mögöttes feldolgozás olyan szintű hibával dolgozik (megfejelve ezt a wgs84-eov transzformációval), hogy esetenként az egy pontból lőtt fotók között akadt 60m-nyi hiba is. Ez sajnos megengedhetetlenül nagy, így komoly adatbázist építeni nem tudunk egy-egy telefonból nyert fotó csomaggal, vélhetően a minimálisan elvárt pontosságot ki tudja elégíteni egy olyan egy- vagy kétfrekvenciás gps vevő, amiben rejtőzik egy min 3mpx-es kamera is. Itt már csak a pénz szab határt, de legalább a feldolgozás egy kényes automatikája megolodtt lehet, hálás köszönet érte.
Üdv
Tamás
Kedves Tamás!
Ha csak arra van szüksége, hogy a fotókat egy DWG objektumhoz rendelve szerkesztés közben megjeleníthesse, akkor arra már van megoldás a letölthető programokkal.
A JpgExifGps.exe -vel koordinátajegyzéket készít a forókról.
A Pontok beolvasása fájlból és megjelölésük attribútumos blokkreferenciákkal programmal beolvasa a DWG állományba.
A Fotók hozzárendelése blokkreferenciákhoz programmal megjeleníthetők a fotók.
Ez nem a Civil által kezelt pontjeleket használja, de logikusnak tűnne, ha abban a fent említett blokkreferenciákra elhelyezhetnénk pontjeleket úgy, hogy a blokkreferenciák attribútumaik tartalma is öröklődjön azokra. Hogy azután még linkké is lehessen alakítani a fájlneveket az már csodaszámba menne.
Sajnos semmi tpasztalatom nincs a Civil -el mert én normál AutoCAD -et használok.
Kedves Ferenc!
Nem elősször járok itt, de csak most tettem alaposabb körültekintést az oldalon, néhány programot kutatva. Majdnem rá is leletem arra, amit keresek.
/Meg kell hajoljak a munkássága előtt, lenyűgöz milyen mennyiségű munkát tett bele a geodézia feldolgozásának segítségébe. Én magam sajnos egy cseppet sem értek a programok nyelvén, max egy weblapot tudok összetákolni, építőmérnök vagyok./
Az elműlt pár hónapban érett egy gondolat bennem, amire eddig csak egy német oldalon találtam megoldást, kemény eurókért cserébe, így sajnos nem is vásároltam be. Az ötlet lényege egy olyan szoftver, ami annyit tud, hogy a gps exif adatokat tartalmazó pontot úgy tudnán beolvasni az Autocad Civil 3d programmal, hogy a leírásban megjelenne a kép neve és ráhúzva az egeret egy ctrl lenyomással elől ehetne hívni a merevlemezről a tárolt fotót. Őn szertin, mint fejlesztő, lát erre lehetőséget? Az új szoftvere (jpgexifgps.exe) már közelebb visz a megoldáshoz, mert annak segítségével ki lehet gyomlálni a wgs84 formában tárolt koordináták helyett az eov-t a készített fotóról. Így a lista formázható oly módon, hogy azt (p,y,x,m) be tudom importálni a civil 3d-vel. Ha a pont elkészült, annak tulajdonság lapján található egy sor, ahol manuálisan linkelhetnék egy fotót a ponthoz, amit ugye egy ctrl lenyomással gyorsan elő is tudunk hívni. Ezt a folyamatot lenne jó automatizálni, mert 10000 fotónál ez már nem olyan egyszerű feladat... Ha van ötlete a megvalósításra, szívesen meghallagatnám!
Köszönöm.
Üdv és gratulálok a profi oldalhoz!
NT
Tisztelt Pap Ferenc!
Korábban már megtaláltam a honlapját, de akkor csak "szörfölgettem" az interneten.
Viszont most, hogy váltanom kellett Itr-ről Autocad-re, az oldala felbecsülhetetlen értékű tudástárrá és segítséggé alakult számomra. Köszönöm az eddigi munkáját!
Köszönjük a sok hasznos lispet. Nagymértékben könnyíti a feladatainkat.
Ajánlom mindenkinek!!!!
A http://pf-prg.hu/JpgExifGps.html oldalról letölthető program új funkciókkal bővült.
A fájlokból kiovasott WGS84 koordinátákat EOV vetületbe transzformálhatjuk, és lehetőség van a fájlok átnevezésére is.
A http://pf-prg.hu/JpgExifGps.html oldalról új program tölthető le, amellyel beépített GPS-el rendelkező eszközök által készített digitális fotókból olvastathatjuk ki azok készítési helyének GPS (WGS84) koordinátáit.
Boldog ünnepet, és sikeres új évet kívánok minden látogatómnak.
Feri, részemről a bokán felül érő kerítéseket nem bírom.
Szia Laci!
Kösz! Így még nem mértem, és mivel vagy három éve nem szívlelem a bokán felül érő vizet, remélem nem is fogok.
Szia Feri,
ezt a képet feltettem az FB oldalamra, Perényi Éva azt kérte küldjem már el neked,.... hogy miért ? :)
http://pf-prg.hu/linkelt_fajlok/foldmerok-1.jpg
"miliméterre megyegyezünk"
na megyek inkább aludni.
Nos, hálás köszönetem!!!
Mostanra forgattam át, szépen működik, bár oda-vissza transzformálásnál már adódik egy kis hiba.
A belinkelt honlap ugyanazt az eredményt hozza (miliméterre megyegyezünk), egyelőre még nem sejtem mi az oka.
Kedves Tamás!
A geodéziában elvárt néhány centiméteres pontosságot tudomásom szerint csak az érintett területet lefedő és kellő sűrűségű, mindkét rendszerben ismert koordinátájú pontokat használó átszámítási eljárásokkal lehet elérni, mert amellett, hogy nincs valamilyen zárt képlet a WGS84 <<>> EOV átszámításra, még figyelembe kell venni az EOV rendszert a fizikai valóságban reprezentáló geodéziai allapponthálózat lokális torzulásait is.
Ezért jártak el úgy a GPS technológia elterjedése idején, hogy a mintegy hatvanezer EOV alaphálózati pontból közel egyenletes eloszlásban kiválaszottak cirka ezerötszázat, és azok WGS84 koordinátáit nagy pontosságú, GPS mérésekkel meghatározták. Ezek a pontok alkotják az ún. OGPSH ponthálózatot, amely fizikailag reprezentálja az EOV és WGS84 rendszerek közötti kapcsolatot.
Geodéziai célokra alkalmas koordinátatranszformációt csak ezeknek, vagy ezekből származtatott pontoknak az EOV és WGS84 koordinátáiinak ismeretében lehet végezni.
Ha jól tudom, az EHT program az OGPSH pontok koordinátáit felhasználva működve biztosítja a gyakotlati geodézia számára elérhető legnagyobb pontosságot.
Mindemellett, ha elolvasta Zaletnyik Piroska dolgozatát, ott láthatta, hogy egyes alappontok hibás koordinátái miatt még ez az eljárás sem tökéletes mindenütt. Bár lehet, hogy azóta történt valami a felfedett hibák kijavítása érdekében.
Ami a honlapomon működő átszámítási eljárást illeti, az tulajdonképpen a fentebb említett származtatott közös pontok felhasználásával működik, mivel az OGPSH pontok adatai nem szabadon felhasználhatóak. Magyarán egy programmal (Nem az EHT-val, hanem egy azóta a használatból kikopott másikkkal) előállíttottam az ország területét egyeneletesen lefedő ponthálózatot mindkét rendszerben, és egy közelítő pontosságú eljárással számított koordinátákat javítok a hálózat pontjainak adatai segítségével. Kb. tízezer ponttal vizsgálva az így számított koordináták és az EHT-val számítottak közötti eltérésekből számított középhiba ha jól emlékszem 3.5 cm körül volt, a maximális pedig talán 25 cm. A 20 cm -et elérő vagy meghaladó hibák az ország egy igen kis területére koncentrálódtak, valahol az északi középhegységben. Eddig nem foglalkoztam az okok felderítésével, mert a megcélzott térinformatikai igényű pontosságnak így is megfelel az átszámítás.
Ami a kód publikussá tételét illeti, ha szétnéz ezen a honlapon láthatja, hogy nem őrzöm túl féltékenyen szerény tudományomat, de a honlap legnépszerűbb szolgáltatásainak motorját nem szeretném közprédára adni.
Viszont ez nem jár az Ön számára semmiféle hátránnyal (És számomra sem túl sok előnnyel), mert ha jobban szétnéz a http://wgseov.freegeo.info/ oldalon, akkor a jobb alsó sarokban talál egy linket, amely az azon az oldalon működő program Faludi Zoltán Úr által írt és szabadon felhasználhatóan közzétett forrására mutat. Az ott elérhető program tudomásom szerint szintén származtatott közös pontokat használ, és talán pontossága is jobb mint az én oldalamon működőé.
Kedves Papp Ferenc!
Az EOV-WGS transzformációs program forrása gondolom nem publikus, vagy legalábbis a számítási algoritmus, bár örülnék neki, mivel én magam is programozgatok.
Egy excel VBA alkalmást csinálnék, melyből a koordinátákat tömegesen lehet különböző formátumokba menteni és ehhez nagy segítség az EOV-WGS84 transzformáció is.
Állítólag a neurális hálózati módszerekkel végzett transzformálás adja a legjobb pontosságot. (max. 17 cm)
http://www.agt.bme.hu/staff_h/zaletnyik/Atszamitas.html
Ehhez képest megnéztem sok online transzformálási programot és néhány telepített alkalmazást is, ugyanazon ponttal végzett transzformálásokkal, a legközelebbi eredményt az EHT 1991-es veriója és az ön transzformáló programja adta (1-2 cm közötti differenciával).
Ehhez képest a FÖMI RTCM alapú VITEL ellenörző 26 cm eltérést ad. EOV-ból már nem is működik.
http://www.gnssnet.hu/letolt3.php
Még 2-3 cm-s eltérést adott:
- az EHT 1997-es verziója (4.1-et nem tudom kipróbálni, nem fut?!?),
- a http://gn.gak.hu/public.php?page=wgseov
- és a http://wgseov.freegeo.info/
A bajnok25 alkalmazás szinte egyformán nagy eltérst ad az RTCM változattal.
Legnagyobb eltérés:
http://www.psoft.hu/szolgaltatasok/eov-wgs84-gps-koordinata-atszamitas.html
Ezt a pontot vizsgáltam:(GYFC)
http://www.gnssnet.hu/pontleiras.php?stat=gyfc
(Persze ez csak 1 pont, bár sokat elárul.)
Szóval örülnék, ha publikusan elérhetők lennének a számítások.
Üdvözlettel: Tamás
A Letölthető AutoLisp programok lapon elérhető a Töréspont beszúrása vonal, vonallánc rajzelembe program új verziója, amely Norbert 293. számú üzenetében felvetett módon is képes új csomópontok beszúrására.
A Letölthető AutoLisp programok lapról két új program tölthető le:
Többször előforduló szövegek keresése
Blokkreferenciák statisztikája
Talán nem éppen az előző hozzászólásom után kellene ezt felvetnem, de a honlap oldalain már régóta van Facebook like és Google+ billentyű. Örülnék, ha használnák is azok a látogatóim akiknek hasznára válnak az itt elérhető programok.
Legfeljebb visszavonják a lájkot, ha valamivel ismét bosszantom őket.
A Letölthető AutoLisp Rutinok című oldalon letölthető pontlista-hosszelv.VLX fájlt lecseréltem az előző hozzászólások szerint másoknál is hibátlanul működő verzióra.
Elnézést kérek mindazoktól, akiknek bosszúságot okozott a hibás program.
Kedves Tamás!
Nagyon köszönöm, hogy jelezte a kipróbálás eredményét.
Most már megkockáztathatom, hogy feltegyem a Letölthető AutoLisp rutinok oldalra.
Tisztelt Uram!
A 288-as üzenet írója volnék, nálam nem működött a plhsz.
Teszteltem a 296-osban linkelt újabb pontlista-hosszelv mindkét verzióját és én is elmondhatom, hogy megszűnt az általam említett probléma. Remekül működik...
Köszönöm a segítségét!
Üdv.:
Tamás
Tisztelt Tóth Úr!
Köszönöm a gyors választ. Nagy kő esett le a szívemről. Tán még odáig is elhallatszott a puffanása.
Tisztelt Uram!
Kipróbáltam mindkét verziót és örömmel mondhatom, hogy nálam mindkettő tökéletesen működik...
Hálásan köszönöm a munkáját és a segítségét!
Köszönettel és tisztelettel,
Tóth Kálmán
Tisztelt Tóth Úr!
Az ígértnél jóval később ugyan de foglalkoztam a pontlista-hosszelv AutoLisp programmal.
Az erről a linkről letölthető ZIP fájlban a pontlista-hosszelv AutoLisp program két változata található:
A pontlista-hosszelv_e.VLX az adatok feldolgozása során megkísérli az adatfájl formátum vagy karakterkódolási hibáinak észlelését és javítását.
A pontlista-hosszelv_n.VLX nem végzi el a fentebb említett vizsgálatot.
Kérem, próbálja ki mindkét verziót és értesítsen az eredményről. A mihamarábbi eredmény reményében e-mail mellékletként is elküldtem a ZIP fájlt.
Örülnék, ha az oldal más látogatói is kipróbálnák, és megírnák tapasztalataikat, mert egyenlőre nem merem kitenni a Letölthető AutoLisp rutinok oldalra.