Üdvözlöm önt Papp Ferenc földmérő honlapján
Előre is elnézést kérek azoktól, akik esetleg valamilyen szakmába vágó feladat
elvégzéséhez földmérő vállalkozót keresve tévednek erre az oldalra,
ugyanis magánvállalkozóként nem foglalkozom ilyesmivel.
Vígasztalásukra úgy tervezem, hogy a Link-gyüjtemény egy fejezetében
összegyűjtöm a földmérési szolgáltatásokkal foglalkozó kollégák
e-mail címeit és telefonszámait, valamint a weblappal rendelkező
földmérési vállalkozások weblapjaira mutató linkeket.
Az előbbi nyilván attól függően lesz eredményes, hogy a kollégák
megengedik-e nekem ezt a kéretlen reklámot, az utóbbi pedig azért
kérdéses, mert szűkebb-tágabb környezetemben, még nem tudok
olyan földmérőről aki élne ezzel a lehetőséggel.
Ezt a honlapot elsősorban földmérő kollégáim érdeklődésének felkeltésére hoztam létre.
Nem kizárólag azért, hogy egy kis reklámot csapjak magamnak, hanem azért is,
mert ahogy fentebb már leírtam, évek óta a weben matatva nem találtam nyomát
annak, hogy a szűkebb-tágabb környezetemben munkálkodó földmérő kollégák
megkísérelték volna a világháló által nyújtott eszközökkel is felkelteni
magukra a potenciális megrendelők figyelmét, vagy a szakmával kapcsolatos
problémáik megbeszélésere alkalmazni az internetes fórumok által nyújtott
lehetőségeket. Talán ez a kezdeményezésem változtathat ezen egy picit.
Persze lehetséges, hogy a kollégák többsége tele van munkával, és minden
probléma megoldását a kisujjából rázza ki, de egyébként is kísérletező
alkatú vagyok.
A honlap megjelenése a
Mozilla Firefox
böngészővel megnyitva hasonlít leginkább arra, amit meg
szeretnék valósítani.
A honlap egyes funkciói (például a smiley beillesztés új üzenet írása közben az
Üzenő-füzet
oldalon) csak akkor működnek helyesen, ha a böngészőben engedélyezve
van a
javascript utasítások futtatása.
A bal oldali billentyűkkel elérhető oldalakon a
bemutatkozáson kívül
leírtam tapasztalataimat az általam eddig megismert és használt
zsebszámítógépekről:
és elérhető róluk az ezekre a gépekre írt földmérési
célú programjaim részletes leírása is.
Az
AutoCAD - AutoLisp
című oldalon az AutoCAD földmérési célú felhasználásával
( A földmérői
értelemben vett pont objektum megvalósítása és kezelése, speciális koordináta
számítási eljárások , rajzelem létrehozási és módosítási módszerek , raszterkép
beillesztés és digitalizálás , hossz és keresztszelvények előállítása stb. )
kapcsolatos eddigi próbálkozásaim eredményeit dokumentáltam.
Lehetőség van néhány számomra hasznosnak tűnő, AutoLisp -el megvalósitott funkció
letöltésére is.
Az
Egyéb programok
oldalain néhány DOS vagy WINDOWS alatt futtatható programom leírását tettem közzé.
Egyik-másikuk le is tölthető.
Elérhető onnét néhány online (böngészőből) futtatható program is:
Az
Üzenő-füzet
oldalon az oldal látogatói helyezhetik el hozzám, vagy egymáshoz szóló üzeneteiket.
A
Fénykép-tár
oldalon néhai és mai munkaeszközeink
(műszerek, számoló és számítógépek stb.)
fotóit, és munka közben készítet fényképeket gyűjtöttem össze.
A
Link-gyüjtemény
oldalon igyekszem összeszedni az interneten talált, a földméréssel kapcsolatos,
számomra és remélhetőleg mások számára is érdekes és hasznos tartalmú
weboldalakra mutató hivatkozásokat.